- °C
yahoo.weather.com yahoo.weather.com yahoo.weather.com
Minden 3. percben daganatos betegségbe hal bele egy európai polgár, az országok és a régiók közötti eltérés azonban óriási. A nyugat-európaiak 40 százalékkal nagyobb eséllyel élik túl a betegséget, mint a kelet-közép-európai lakosok. A túlélés nagyban függ a rákkutatásra fordított állami pénzektől - összegezték a legújabb kutatások eredményeit egy, a rákellenes programokat középpontban állító nemzetközi konferencia előadói.
A magyar egészségügyet nem lehet egyetlen varázsütéssel tökéletessé tenni, azért viszont szinte mindenki tehet valamit, hogy elégedettebbek legyünk az ellátással – véli Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász. Ő maga most azzal igyekszik ebben példát mutatni, hogy Beutaló címmel könyvet írt, vagy ahogyan ő fogalmaz: „Iránytűt adott a magyar egészségügy labirintusához.” A kötetnek hétfőn lesz a bemutatója.
A diagnosztikai ellátásokat venné vissza a magánszolgáltatóktól a kormányfő – tudta meg lapunk.
Néhány kattintás a kórház honlapján, és máris nyilvánosan elérhető, hogy az adott osztályon kik az ügyeletes orvosok, mikor dolgoznak és milyen szakképesítéssel rendelkeznek, illetve megfelelnek a hivatalosan elvárt minimumfeltételeknek – ennek így kellene működnie, de hazánkban nincs így.
 
Nem biztos, hogy a legdrágább berendezések vagy gyógyszerek használata kimutatható eredményt hoz a betegek gyógyulásában – állítja a Boston Consulting Group multinacionális tanácsadó cég egészségügyi ágazatát vezető Stefan Larsson. Az egészségügy produktumát ma már nem lehet csak mennyiségi mutatókkal mérni. Ezt kell tudni ahhoz, hogy a prosztataműtét után a betegeknek csak a tizede maradjon inkontinens
Október 15-ig pályázhatnak a kórházak, az elnyert támogatásról november 10-ig értesítik az intézményeket.
Szent István-díjjal tüntették ki a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Szívtranszplantációs Munkacsoportját, az elismerést szombaton az esztergomi Vármúzeum lovagtermében adták át.
A szervezet az egészségügyi kormányzat háttérintézményeinek két évvel ezelőtti beolvasztásakor veszítette el önállóságát. Az új központi hivatal közvetlenül a miniszter irányítása alá tartozik majd.
 
Nem az önálló egészségügyi minisztérium a lényeg
A feje tetejéről a talpára kell állítani a magyar egészségügyi rendszert!
 
Működőképes lehet-e a szocialista-típusú egészségügy a polgári Magyarországon?
A kórházak államosítását az Országos Egészségbiztosítási Pénztár minisztériumba olvasztása, azaz államosítása követi. Létrejön tehát a mindent egy kézben tartó, szocialista-típusú egészségügyi finanszírozás, irányítás.
 
 
 
Lehet, hogy nem is szükséges egészségügyért felelős államtitkár?
A migráns-kérdés – érthető módon – elvonta a figyelmet az ország egyéb fontos problémáiról. Igy az egészségügyről is. Talán ennek tudható be, hogy késedelmet szenvedett az új egészségügyi államtitkár kinevezése.
 
Államosítás, centralizáció, hiánygazdálkodás
Államosítás, centralizáció, hiánygazdálkodás: a létező szocializmusra jellemző vonások a magyar egészségügyben
 
 
 
Partnereink (linkcsere)
 
 
2009. nyarán alakította meg a Magyar Kórházak és Rendelő- intézetek Szövetségét a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és több - az egészségügyben és az egészségügyért dolgozó - magán- személy. Az alapítók megelégel- ték, hogy az addig működő szer- vezetek az egészségügyben dol- gozók és betegeik érdekeinek kép- viselete helyett megszorító intéz- kedések végrehajtásához asz- szisztáltak, felhatalmazás nélkül tárgyaltak a források elvonásáról a szociál-liberális kormányzattal, illetőleg az egészségügyi intéz- mények működőképességét már- már ellehetetlenítő forrás elvonást még elő is segítették.
Levelezési cím:
1192 Budapest,
Kapisztrán utca 5./1.

E-mail címek:
titkarsag@egeszsegugyert.hu
info@egeszsegugyert.hu
balatonpeter@egeszsegugyert.hu
pusztaidezso@egeszsegugyert.hu
 
 

Feliratkozás a hírlevélre

 
Név:*
E-mail:*
Figyelmesen elolvastam és elfogadom
az Adatvédelmi tájékoztatót!
Elfogad:* igen
„a hírlevél feliratkozással hozzájárul, hogy az egeszsegugyert.hu weboldal a felhasználó adatait (név és e-mail cím) a fenti célból kezelje”.
* Kötelező kitölteni
 
© 2009 egeszsegugyert.hu Minden jog fenntartva.  
Kórházkereső | Impresszum | Admin | A Szövetséggel kapcsolatos korábbi hírek, események
  Készítette: szotsbence.hu